2020. július 25., szombat

Epigenetika, epitranszkriptomikus módosulatok !

Magyar kutatók vezetésével, több mint egy évtizeden át tartó genetikai nyomozással jutott el nemzetközi kutatócsoport egy család férfi tagjait három generáció óta sújtó kórkép eredetéhez. Eredményeik a betegség kezelése mellett annak megértésében is sokat segíthetnek, hogy miként kezelik az emberi sejtek az örökítőanyagban található, genetikai kódon túli információkat.
Kevésbé ismert, hogy az írott nyelv ékezeteinek analógjai léteznek az élőlények genetikai információját rejtő nukleinsavakban is. Az élet kódjának "ékezeteit", vagyis az örökítőanyagban tárolt minden, a nukleotidsorrenden felüli információt epigenetikai módosításoknak nevezik. Ezek a módosítások létfontosságúak minden kicsit is bonyolultabb többsejtű élőlény számára is: nélkülük az embereknek sem lehetnének különböző típusú sejtjeik úgy, hogy genetikai kódjuk egyébként azonos - emlékeztet a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény.
 
A kommüniké szerint az elmúlt évtizedekben leginkább a genetikai információ hosszú távú tárolását végző DNS epigenetikai módosításai álltak a figyelem és a kutatások középpontjában, de az utóbbi években egyre több eredmény bizonyította, hogy másik kulcsfontosságú nukleinsavat, az RNS-t érintő epitranszkriptomikus módosulatoknak is fontos szerepük van a sejtek megfelelő működésében.


... Magyar kutatók vezetésével derítették fel egy ritka, súlyos betegség okát

2020. június 8., hétfő

A kalcium = overloaded function

Function overloading

In some programming languages, function overloading or method overloading is the ability to create multiple functions of the same name with different implementations. Calls to an overloaded function will run a specific implementation of that function appropriate to the context of the call, allowing one function call to perform different tasks depending on context.

(Wikipedia)

2018. június 17., vasárnap

Szószedet: homeostasis (önbévület*)

homeostasis: The maintenance of a dynamic steady state by regulatory mechanisms that compensate for changes in external circumstances.
__________________
*) V.ö.: extasis = önkívület.
... http://forum.vectrix.hu/?f=13&t=99

2018. május 28., hétfő

Életenergetika: a Na–K ionpumpa

Efölött első olvasásra átsiklottam:

Transport processes are major consumers of energy; in tissues such as human kidney and brain, as much as two-thirds of the energy consumed at rest is used to pump Na+ and K+ across plasma membranes via the Na+K+ ATPase.

:o

... Lehninger-Nelson-Cox: Principles of Biochemistry, 383.o.

2018. május 17., csütörtök

Az emberi test = 1014 db sejt "concert"-je !

"Some proteins endow cells and organisms with the ability to contract, to change shape, or to move about. Actin and myosin function in the contractile system of skeletal muscle and also in many nonmuscle cells. Tubulin is the protein from which microtubules are built. Microtubules act in concert with the protein dynein in flagella and cilia (Fig. 6–1d) to propel cells."

... Lehninger-Nelson-Cox: Principles of Biochemistry, 135.o.

2017. december 26., kedd

Szószedet: attraction (vonzás)

The dependence on r2 is such that ionic attractions or repulsions operate over limited distances, in the range of 10 to 40 nm (depending on the electrolyte concentration) when the solvent is water.
 ... Lehninger-Nelson-Cox: Principles of Biochemistry, 84.o.

Epigenetika, epitranszkriptomikus módosulatok !

Magyar kutatók vezetésével, több mint egy évtizeden át tartó genetikai nyomozással jutott el nemzetközi kutatócsoport egy család férfi ta...